A macskatenyésztés eredményeként a házimacska számos fajtáját sikerült kitenyészteni. Egyes fajták kialakításánál a házimacskát vadon élő macskafajokkal keresztezték, így jött létre például a bengáli és a szavanna. A manx, a szfinx és a rex fajták spontán mutáció hatását viselik magukon, mely a tenyésztők munkája révén maradt fent.
Számos különleges külsejű fajta jött létre, melyek egyes jellegzetességei a kutyafajtáknál is felbukkannak. Azonban míg a kutyákat többféle célra kezdték felhasználni (például terelő és kísérőkutyák, őrkutyák, kotorékebek, mentőkutyák, szánhúzó kutyák), addig az új macskafajtákat továbbra is házikedvencnek és rágcsálóirtónak szánták, ezért küllemükben nem térnek el annyira extrém módon egymástól.
A fajtákat nagyrészt az európai házimacskából avagy az európai rövid szőrűből és az ázsiai rövid szőrűekből (a recesszív Cs gént örökítő keleti rövid szőrűből és sziámiból) alakították ki. A modernebbnek számító fajták leginkább az Amerikai Egyesült Államokból származnak, mivel az ottani tenyésztők szívesebben kísérleteznek. Gyakran használják fel az amerikai rövid szőrű fajtát, amely valószínűleg az európai rövid szőrűtől származik.
A genetikai vizsgálatok alapján a hosszú szőrű fajták ősei a török angóra és a török van. A félhosszú szőrű fajtákból sokáig tartó szelekciós folyamat eredményeként alakultak ki a hosszú szőrű perzsa macskák. A szőrhossz változásának genetikai hátterében a recesszív l gén áll.
A tenyésztés egyes esetekben káros hatással lehet az állatok egészségére. A fehér szőrzet kialakítása például gyakran vezet süketséghez, de az olyan fajtajellemzők is problémát okozhatnak, mint a hiányzó (manx), vagy rövid (bobtail) farok, a lapos (fold) vagy görbe (curl) fülek, a szőrzet hiánya (szfinx) és a megrövidült lábak (munchkin). Az öröklődő betegségekben szenvedő példányok tenyésztése Magyarországon az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 3.§, 4. bekezdése értelmében állatkínzásnak minősül.
Forrás: wikipédia |
AJÁNLOM AZ OLDALT
